Tavaszi fürdőszoba felújítás

Élmény? Relaxáció? Romantikus fürdőzés? Vagy csak rendeltetésszerű használat?


Kinek mi… Mást jelenthet számodra, családtagjaid vagy barátaid és ismerőseid számára is. A tisztálkodáson kívül azért még bőven van funkciója egy háztartásban a fürdőszobának. Színtere lehet egy kis testi-lelki feltöltődésnek, az ÉN időnek is. A többit a fantáziádra bízzuk.. Cikkünkben szemügyre vesszük a felújítás legfontosabb elemeit, és ötleteket adunk, ami segíthet neked, hogy komfortos és minden igényednek megfelelő végeredményt érhess el.

Az alapoktól kezdve


Ha belekezdünk, akkor érdemes végiggondolni és átnézetni épületgépészeti szempontból is a fürdőt. Biztosak vagyunk benne, hogy nem szeretnél magadnak olyan kellemetlenségeket, hogy a szépen felújított fürdőszobádban valamelyik bekötőcsővel, vízcsővel vagy a mosdóval, a zuhanyzóval vagy a káddal bármi probléma történik.

„A fürdőszoba felújítási munkálatait minden esetben ajánlott szakember segítségét és szakvéleményét. Ha ezt megteszed, biztosan nem érhet téged majd meglepetés!" - Üveges Ádám, ügyvezető igazgató

Ha megvan a kivitelezőnk is, sőt még a burkolólapok és szaniterek is, akkor kezdődhet a munka! Abban az esetben, ha az elektromos vezetékeket és a vízcsöveket is kicserélteted a falban, akkor a régi burkolatot mindenképpen le kell bontani a teljes felületről, a tökéletes végeredmény érdekében! Ha ezeket nem cseréled ki, és meglévő burkolatod jól tapad, csak a felület tisztítását és alapozását kell elvégezned.

Fürdőszoba felújítás további fontos szempontjai


Az olyan falfelületeket és a padlót, ahol a legnagyobb mennyiségben érintkezik a víz a felületekkel, ott szükségessé válik a kenhető vízszigetelő anyagok használata, hogy a burkolat se károsodjon a víz miatt. A zuhanykabin vagy kád melletti falak és az aljzat, illetve a teljes padlófelület szigetelés elkészítése során nagy hangsúlyt kell fektetned a sarok- és hajlaterősítésre, valamint a csőáttörésekre és padlóösszefolyókra is. Hogy a helyiség burkolatai esztétikusak és időtállóak legyenek, ahhoz a megfelelő és minőségi burkolólapok mellett szükséged van legmegfelelőbb burkolatra és a hozzáillő ragasztóanyagra is. Válassz korszerű fugázó- és tömítőanyagokat. Ezek penészgátló adalékkal vannak ellátva, sőt még vízlepergető tulajdonsággal is rendelkeznek. Figyelj a szilikon hézagkitöltőre, ami a sarkokban, élekben és a szaniterek körül vannak. Itt is ajánlott olyat választanod, amely ecetsavas és penészgátló hatású. A fugázóanyag színének kiválasztása során nem kell visszafognod magad, hiszen megszámlálhatatlan szín közül választhatsz.

"A felújításához az építőanyagot magad is megvásárolhatod a szakemberek tanácsai alapján, így biztosan a számodra legjobb ajánlatot is megtalálhatod, sőt biztos minden olyan színű és árnyalatú lesz, amilyet Te elképzeltél.” - Üveges Ádám, ügyvezető igazgató

Egy kis extra..



Igazán exkluzív megjelenést és csillogást érhetsz el, ha a fugázóanyagot feldobod egy erre a célra kifejlesztett csillámporral. Ragyogó összhatás, mindig szép fuga! Sok esetben a fuga csak javításra, szín frissítésre szorul, ehhez pedig már számtalan fugafelújító terméket vásárolhatsz.

 

2023 legnépszerűbb fürdőszobatrendjei


Az idei évben hódítani fognak a természetes anyagokból készített és renovált fürdők. A faanyagok visszatérnek, legyen szó akár bútorokról vagy szaniterekről. Az egyik ilyen lehet a fa mosdókagyló. A natúr fa helyett inkább a csiszolt, a polírozott és a lakkozott lesz a trendi. Drámai elemek egyenlő drámai hatás? Merész vonalakkal, tapintható élménnyel és egyedi motívumokkal dobhatod fel a falakat!

- Jellemző lesz az elegánsabb anyagokat utánzó felületek alkalmazása
- Előtérbe kerülnek az érdekes és megkapó színárnyalatok
- A mintás textilek újra hódítanak, legyen szó akár függönyről vagy dekorációról. Nem baj, ha nem egyforma! A változatosság gyönyörködtet!
- MODERN GÓTIKA: A hangsúly a falon lesz, a túlnyomóan sötét színeken.
- KÉNYEZTETŐ HELYEK: Helyet kapnak extra ülések, helyek a fürdőben. Szépítkezéshez, az én időhöz, a kényeztető szépségápolási rituálékhoz.

2023 legújabb csempe trendjei


Megnyílik a csempék új világa. Apró részletességgel kidolgozott csempéket találhatsz, amelyek a méhkaptár hatszög formáira vagy a hópelyhekre emlékeztethetnek, mindezt a matt és a fényes felületek játékával. Meghökkentően hat majd rá, de előtérbe kerültek a szemmotívumok. Egy új csempe kollekció jelent meg azzal az utalással a szemre, mint a gonosz ellen védő szimbólumra. Megjelennek még szobrászati formákból és elemekből simára vágott oválisokból és mozaikokbók készített burkolólapok.Éles, geometrikus mintákkal megfestett lapok is megjelennek, amelyek a selyem hullámaira emlékeztetnek. Sőt, a Bauhaus-stílus körei, háromszögei és félholdformái is. A márvány ismét népszerűvé vált, olyan színekben, mint a mélylila, zöld és a barna erezetekkel. Pop-art fal, amely a mindennapi élet témáját mutatja be, mint például egy üzemanyagtöltő állomás, egy közúti jelekkel teletűzdelt út, egy utcakép, egy plakát vagy képregények, de tárgyak és énekesek is lehetnek rajta. Ezt a hangulatot idézi meg a viaszfestéssel készített burkolólapok széles választéka.Sokféle elrendezésben elhelyezheted, így szemet gyönyörködtető látványt nyújthatnak akár a falon vagy akár a padlón is. Az év nagy kedvenceivé fognak még válni a függőleges vonalak! Ezeket akár a burkolattal, akár festéssel vagy esetleg a berendezés mintázatával jelenítheted meg.


Az egész fürdőszobát nézve pedig még a következő irányzatok válnak trendivé:
- Teljesen fehér fürdőszoba, a falakon át a padlóig minden legyen fehér.
- A fehér soha nem megy ki a divatból, sőt mindig nagyszerű választás. Érdemes a fehér árnyalatokkal játszani a tökéletes összkép érdekében.
- Rusztikus elemekkel tarkított, fa és fém anyag keverésével elérhető hatás
- Antracit szín megjelenése a fürdőben
- Háttérvilágítások
- Olyan innovatív technológiák megjelenése, mint például az okostükör

Végszó


A fürdőszoba is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy igazán otthonosan érezhesd magad. Reméljük fenti tanácsaink és ötleteink segítenek neked, hogy még a fürdőszobád is álomszerű legyen.

Rendeld meg a fürdőszoba felújításához szükséges építőanyagokat az Axamat webáruházból.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK