A tégla története!

A tégla története!

A tégla egyike a legrégebbi építőanyagoknak, története egyidős a civilizációéval. Az agyagtéglát már Kr.e. 10000 évvel ismerték. A sajtolt téglát később, az ókori Mezopotámiában kezdték el alkalmazni. A legjelentősebb mérföldkő mégis az égetett tégla megjelenése volt Kr.e. 3500 körül.

A legelső téglákat feltételezhetően iszapos agyagból készítették, téglává formálták, majd a szabadban szárították. Az ilyen eljárással készült téglákat Jerikó ősi városa körül tárták fel először, a mai Törökország déli részén. Ezen időszakból származó (Kr.e. 7000 és 3500 között) téglákat fedeztek fel továbbá a Közel-Kelet és a Perzsa-öböl más területein, a Tigris régió környékén. Légszárított, vályogtégla házakat Pakisztánban és Dél-Ázsia más területein is felfedeztek.

Az ókori egyiptomi romok is azt mutatják, hogy szintén használtak napon szárított téglákat agyag és szalma keverékéből.

Ugyan a napon szárított agyagtéglát már Kr.e. 10 000 évvel ismerték, Egyiptomban, melyet a Nílus iszapjából készítették, az égetett téglát a mezopotámiaiak használtak először, Krisztus előtt 3-4000 évvel.



A tégla különböző kultúrákban való jelentősége:
A világ számos pontján egyidejűleg felbukkanó téglákat fedeztek fel, és nem csak a vályogtégla fajtákat. Kínában például égetett téglákat ástak elő, amelyek a kutatások alapján Kr.e. 4000-3000 között készültek. A világ többi részétől elzárt közép-amerikai azték civilizációk a 15. században szintén szalmából készült, napon szárított Adobe-téglát készítettek és használtak mesterien, a téglákat felhasználták számos azték piramis megépítéséhez, amelyek a mai napig állnak. Érdemes kiemelni az iszlám kultúrát, hiszen ők fejlesztették a tégla díszítő alkalmazását olyan kimagaslóan mesteri fokra, hogy azt a későbbi korok soha többé nem tudták elérni.



Tégla az ókori Rómában:

A téglakészítés művészetét egész Nyugaton a rómaiak terjesztették el. A mobil kemencék létrehozásával el tudták terjeszteni a téglagyártást az ország többi részében, és végül az egész birodalomban. Ahová csak hadjáratot vezettek, oda magukkal vitték a téglaégetés kultúráját is. Európa korai téglaépületeinek nagy része a rómaiakra vezethető vissza. Ők fejlesztették ki például a boltíves építést, aminek még ma is számos, kitűnő állapotban fennmaradt bizonyítéka van.

A legjobb példa arra, hogy jelenlétük mennyire meghatározóan hatott a tégla felhasználására az nem más mint, hogy amikor a birodalom összeomlott, a téglagyártás is. Ennek következményeként visszahúzódott Olaszországba és a Bizánci Birodalomba. Ugyan a római kori építészet legkiemelkedőbb alkotásai is kivétel nélkül téglából készültek, a Bizánci Birodalom volt az aki még tovább tudta finomítani a téglagyártást, többek között így épült meg a Hagia Szophia épületegyüttese is.



A téglaépítészet a középkorban:

A 11. és 12. században kezdett ismét elterjedni a tégla, először Franciaországba és Németországba. Megjelent a téglagótika nevű építészeti stílus Németországban, Lengyelországban és más balti és skandináv államokban. Csodálatos épületek megszületése vette kezdetét kézzel formázott téglából, mindenek előtt az észak-európai országokban: pl. Észak-Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Skandináviában és Angliában. Bár a reneszánsz során átadta helyét az építészet más formáinak, a stílus a 19. század végén és a 20. század elején (gyakran politikai és ideológiai okokból) újra felbukkant. A reneszánsz és a barokk korszakban a "látható" tégla megjelenése elvesztette népszerűségét, és így a téglák külső felületeit vakolattal borították. A 19. század elején az ipari forradalom fellendülésével és az egyszerű téglaházak létrehozásával a téglák megjelenése ismét előtérbe került.



Ipari forradalom és a téglagyártás:

A középkorban a téglákat munkások készítették, akik az agyagot összegyúrták, majd faformákba helyezték, a felesleges agyagot letörölték és a tégla alakú agyagot eltávolították a keretről. Ez egy eléggé összetett és lassú folyamat volt, hiszen mindezt kézzel csinálták egészen 1885-ig. Az ipari forradalom hozott igazi változást, növelve a termelési kapacitást, így csökkentve a gyártási és építési költségeket. A 18. században létrehozott új eljárásoknak köszönhetően, elérhetővé vált téglák nagy mennyiségű előállítása. Az 1920-as évekre a téglagyártó gépek akár 12 000 téglát is tudtak gyártani naponta, így az ipari és üzleti létesítmények közkedvelt építőanyaga lett. érdemes kiemelni, hogy belőle épültek a korai amerikai felhőkarcolók is, az Empire State Building például 10 millió téglából épült!



A téglagyártás napjainkban:
Ahogy a városok iparosodása és urbanizációja folytatódott, más építési módok is megjelentek, különösen a cementalapú építőanyagok, például a beton térnyerésével.
Pénzügyi és szerkezeti korlátok voltak annak, hogy a téglaépületek milyen magasra kerülhetnek, így a nagyobb felhőkarcolók elkezdtek eltávolodni a tégla használatától. Az 1960-as évek óta a téglagyártás lényegében felére csökkent, és ma már főként lakásépítésre használják. A modern téglagyárakban az automata vezérléstechnika fokozatosan felváltja a kézi munkát, és a téglagyári dolgozók ma már főként karbantartó és ellenőrző szakemberek, akik saját irányításuk alatt irányítják a gyártási folyamatot. Érdemes megjegyezni, hogy a termelés csökkenése részben annak tudható be, hogy a téglákat nem használják fel a szerkezet teherhordó részének. A legtöbb új épület acél- vagy favázas, és a téglát elsősorban esztétikai előnyei miatt használják. A téglánál azonban a modern, kisebb és közepes méretű irodaházak építésében is stilisztikai újjáéledése tapasztalható.



Ámulatba ejtő és ősrégi téglaépületek:


Pantheon, Róma


Hagia Sophia, Isztambul


Nagy Sztúpa, Sáncsi


Colosseum, Róma

További hasznos információk