A vakolat legfőbb feladata, az épületek és az otthonod egyedi megjelenítése mellett, hogy hozzájáruljon a hőszigeteléshez, kiváló ellenállást biztosítson az időjárási viszonyokkal szemben. Mindemellett pedig vízálló és páraáteresztő is.
Előkészületek és lépések
Nézzük meg milyen eszközökre, szerszámokra lesz szükségünk a vakolás folyamán. Ha nem előre kikevert vakolatot szereztél be, a por állagú zsákos anyagot, vödörben vízzel kell elkészíteni keverőgép használatával, keverőszárral addig, amíg csomómentessé nem válik a textúra. A spaklink segítségével fogjuk tudni adagolni azt a mennyiséget, amit lehetőség szerint rozsdamentes glettvasra helyezünk. Érdemes megfigyelnünk az anyag konzisztenciáját, mind az álltalunk előállított, mind pedig az előre elkészített vakolatnál. Ha megkívánja az anyag, minimális vízzel higítsuk. Felhordásnál ügyeljünk a megfelelő szerszám használatra. Ne legyen túl vékony, se pedig túl vastag a vakolat. Olyan szögben tartsuk a glettvasat, hogy az úgy nevezett lapolva húzás érvényesüljön. Tehát ne az élével és ne is közepével simítsunk. Struktúráját figyelembe véve persze más-más technikát használhatunk. A felületi szerkezete függ a szemcseösszetételtől, mérettől és persze a felhordási módjától, ami lehet például kapart, dörzsölt vagy a fröcskölt.